Az öt legfőbb érv az Autodesk Civil 3D és az InfraWorks együttes használata mellett a fejlettebb építőmérnöki tervezés érdekében.

Érvek a fejlettebb építőmérnöki tervezéshez

A következő összefoglaló a két szoftver (Civil 3D és InfraWorks) eszköz kombinálásának köszönhető fejlettebb munkafolyamat és a jobb átláthatóság öt legfontosabb előnyét mutatja be, amelyek az előtervezéstől a végső projektdokumentációig a teljes folyamat során éreztetik hatásukat.

A norvégiai Oslóban működő COWI egy új jelentős norvég autópálya megtervezése és látványtervének elkészítése során az InfraWorks használatával számításba tudta venni a már meglévő állapotokat, így zökkenőmentesebbé tette az autópálya-tervezést.

Az Autodesk Civil 3D és az InfraWorks lendületes párosa hatékony kombinációnak bizonyult a munkafolyamatok hatékonyságának fokozásakor a mérnöki infrastruktúra tervezése során.

Az Informed Infrastructure szerkesztői csapata egy részletes összehasonlító vizsgálatot végzett ezen eszközök együttes használatával kapcsolatban, és rávilágított azokra az időmegtakarításokra és munkafolyamatokra, amelyeket több független értékelő ért el egyes mintaprojekteken. A következő összefoglaló a két eszköz kombinálásának köszönhető fejlettebb munkafolyamat és a jobb átláthatóság öt legfontosabb előnyét mutatja be, amelyek az előtervezéstől a végső projektdokumentációig a teljes folyamat során éreztetik hatásukat. 

1. Tervezés a meglévő környezetben

Az InfraWorks Model Builder gyors kapcsolatot biztosít a való világ adataihoz, így könnyebben ellenőrizhetők a feltételek, valamint környezetbe helyezve lehet bemutatni a projekteket. Ez az adattár sokkal gyorsabbá teszi az adatgyűjtési szakaszt, így a tervezők a kezdetektől rendelkeznek információkkal a valós feltételekről.

A projekt környezetén belüli 3D nézet lényeges információt nyújt a tulajdonosok számára a tervezői szándék hatékonyabb közléséhez, valamint a projekt legfontosabb döntéshozói és a nyilvánosság kezdeti jóváhagyásának megszerzéséhez. Ezek a gyors látványtervezési képességek remekül használhatók a megbeszéléseken, így folyamatos előrehaladást biztosítanak, hiszen rövidebb idő alatt érhető el konszenzus tervezési kérdésekben.

A tervezés már a kezdetektől a környezetbe ágyazva végezhető, végeredménye pedig egy megosztásra alkalmas és részletes végső modell: ez fölöslegessé teszi a korábbi munkafolyamatokat, ahol a 2D terveket (ha a költségvetés engedte) egy másik 3D szoftverbe emelték át, és gyakran 3D látványtervezőket kellett alkalmazni a rendereléshez és az animációkhoz. Ezzel szemben az InfraWorks  szoftverben a folyamat mindig 3D-ben valósul meg, és az adatokat mindkét irányban meg lehet osztani a Civil 3D szoftverrel a részlettervezéshez.

„Minden megváltozik a 3D modellezés, a számítógépeink egyre jobb teljesítménye és a mobileszközeinken megjeleníthető modelleknek köszönhetően – vélekedik Chris Herrera, a Galt Design Group elnöke és BIM-stratégája. – Hihetetlenül magával ragadó az a lehetőség, hogy helyszíni környezetben láthatunk valamit, amit a modell tartalmaz.”

2. Időmegtakarítás

Az InfraWorks az Autodesk Civil 3D szoftverrel kombinálva jelentős időmegtakarítást eredményezett a tervezésben, koncepciótervezésben és a részlettervezési folyamatokban. Az értékelők gyorsan tudtak tervmodelleket alkotni a projekt jelenlegi állapotaiból, valamint kiváló minőségű látványterveket tudtak készíteni a tervről a projekt valós környezetében.

„Az InfraWorks használata szinte felére csökkentette az előtervezési időt – állítja Heidi Boutwell, a CADLearning infrastruktúra projektekért felelős tartalomkezelője. – Ráadásul egy lenyűgöző 3D videót is kaptam, amelyet meg tudok mutatni az ügyfélnek, hogy meggyőzzem őt a projektről.”

Az Autodesk Civil 3D-nek köszönhetően a felhasználók korlátlan hatalmat kapnak az olyan dolgok fölött, mint a 3D útgeometria, ahol pontosabban beállíthatják a hossz-szelvényeket, részletet adhatnak a keresztszelvény-sablonokhoz, valamint további rézsűket adhatnak meg az út menti főbb vízelvezető pontoknál. A menet közben módosuló összes kapcsolatnak köszönhetően a pontosabb beállításra anélkül kerülhet sor, hogy vissza kellene menni és újra kellene alkotni a modellt a különböző tervezési forgatókönyveknek megfelelően.

Az InfraWorks és a Civil 3D együttes használata gyors koncepciókészítést tesz lehetővé, amelyet a terv előrehaladásával lehet pontosítani és fejleszteni.

3. Fejlett munkafolyamatok

A termékek sikeres integrációjának egyik kulcsát a köztük lévő, egymással együttműködő munkafolyamatok jelentik. A tervezési projekten végzett munka lehetősége és a két termék közötti egyszerű váltás biztosítja, hogy minden egyes terv profitálhasson a két csomag erősségeiből, és hogy csapat minden tagja hozzáférjen azokhoz a maga által előnyben részesített tervezési környezetben.

Az InfraWorks  számos gyors és pontos tervezési funkciót nyújt a 3D-s grafika mellett, azonban nem dokumentációs eszköz. Az InfraWorks időt és pénzt takarít meg a projekttervezés előzetes szakaszában, ugyanakkor ha a felhasználók ellenőrzés céljából egy városhoz vagy megyéhez szeretnék eljuttatni a tervet, a részletes tervhez az Autodesk Civil 3D szoftverbe kell átvinniük ezt az előzetes munkát. A Civil 3D a helyszínrajzok létrehozásának és a terv pontosításának helye.

Az InfraWorks  egyik fő funkciója az, hogy a teljes tervezési folyamat során tájékoztatja és bevonja a csapattagokat és az érintetteket. A korai bevonás és a modellel való interakció jelentős megtakarításokat eredményezhet a projektköltségek terén, mert gyorsabb konszenzust és kevesebb változtatási igényt jelent, miközben zökkenőmentesebbé teszi a projekt jóváhagyásáig tartó időt.

4. Jobb kommunikáció

A legújabb technológiák kihasználásával jobban megértheti és hatékonyabban felépítheti az infrastruktúrát, de nem kell lemondani a hagyományos folyamatokról sem. Most már rendelkezünk a modellezéshez, szimuláláshoz és elemzéshez szükséges eszközökkel a terv továbbfejlesztéséhez, és képesek vagyunk ugyanezeket a modelleket a terepre vinni, hogy kontextusba helyezve ismertethessük a tervet. A modell előmozdíthatja a GPS-alapú gépvezérlést is, ami pontosságot garantál, valamint csökkenti az időt és a munkaköltségeket. Néhány eszköz kiterjesztett és virtuális valóságot kínáló fejhallgatókat is használ, hogy még inkább érzékeltetni tudja, milyen élményt nyújtanak a tervek a felépítésük után.

Ahogy az ipar egyre inkább igénybe veszi a modellalapú tervezést és a BIM munkafolyamatokat a mérnöki infrastruktúra esetében, el fog jönni az átállás ideje. A korábbi papíralapú folyamatok gátat szabnak az innovatív tervezési munkafolyamatoknak. A további korszerűsítések meg fogják követelni ezen régi munkafolyamatok maradéktalan elhagyását. Az Autodesk Civil 3D hidat képez a BIM munkafolyamatok irányításához, mert lehetővé teszi, hogy a felhasználók 2D-ben és 3D-ben is tudjanak dolgozni.

5. Jobb projekteredmények

Az InfraWorks integrált elemzésekkel kiegészített szabályalapú tervezést is kínál, hogy segítse a mérnöki infrastruktúra tervezési folyamatait, így a csapatok több lehetőséget mérhetnek fel. Az elemzésre és szimulációra szolgáló automatizáltabb eszközök egy olyan paradigmaváltást testesítenek meg, amely a mérnöki infrastruktúra tervezésének merően új megközelítését honosítja meg, és zökkenőmentesebbé teszi, automatizálja vagy akár újraértelmezi a hagyományos tervezési folyamatokat.

Ezt az elmozdulást olyan új funkciók segítik, amelyek kihasználják a felhő feldolgozási teljesítményét, tárolási lehetőségeit és megosztási funkcióit.

Az InfraWorks lehetőséget biztosít arra is, hogy már a folyamat elején hozzá lehessen férni a projekt helyszínére vonatkozó adatokhoz, és fel lehessen fedezni vagy ki lehessen értékelni a tervezési alternatívákat. Emelett olyan út-, csapadékelvezetés- és hídtervező eszközöket is tartalmaz, amelyek a tervezést segítő és az előzetes mérnöki folyamatot leegyszerűsítő eszközöket foglalnak magukba.

„Nagyszerű, hogy az összes szabvány be van építve az InfraWorks  szoftverbe – teszi hozzá Herrera. – Egy úttest kialakítása során az AASHTO vagy valamilyen más szabvány szerint lehet dolgozni, amely hozzáigazítható az igényekhez. El lehet készíteni az elrendezést, el lehet végezni pár előzetes földmunkát, le lehet kérni az út hosszára és egyéb alapvető adataira vonatkozó információkat, és meg lehet kezdeni a munkát a projekt későbbi résztvevőivel együtt.”

Az egyszerűbb 3D modellezés és a szabványalapú tervezés ötvözése sokkal közelebb viszi az ipart a valódi BIM-munkafolyamatok ígéretéhez.

Forrás: Autodesk

 


Használja ki Ön is és tervezői csapata is az Autodesk újabb és újabb tervezési technológiák nyújtotta előnyöket, amelyek új szintre emelik cége tervezési-gyártási hatékonyságát! Az Autodesk BIM megoldások segítik a különböző csoportok, szakágak az együttműködését és a kívánt projekteredmények elérésében – a tervezési, a kivitelezési és az üzemeltetési szakaszban egyaránt.

Ha többet szeretne megtudni az Autodesk tervezési munkafolyamatának fejlesztéseivel kapcsolatban, keresse kollégáinkat egy személyes konzultációra, használja fel az egyes iparágakban jártas szakértőink tapasztalatait!

Vegyen részt az általunk nyújtott szakmai képzéseken, hogy a megszerzett tudást azonnal kamatoztatni tudja munkájában! Hamarosan induló intenzív alapozó és haladó tanfolyamainkról további információt ITT talál.

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!