Sacré Vert! Egy századközépi épület „zöld” felújítása a franciaországi Champagne-ban

Renderelt kép a franciaországi Champagne-ban található CDER-épület kettős zöld homlokzattal történő felújításáról. Kép: OuyOut/SAT Manager.

Champagne egyike Franciaország történelmi régióinak, amely a nevét viselő pezsgőről híres. Bár a pezsgőgyártás régi, egészen az 1600-as évek végére visszanyúló iparág, 2001-től a régió borászai ígéretükhöz híven nyitottak a modern, fenntartható módszerek felé, és az eredmények elég biztatóak.

A régió borászatai ma már a szennyvíz 100%-át vetik alá tisztító eljárásoknak, továbbá a pezsgőgyártás melléktermékeinek 90%-át, illetve a hulladék 100%-át újrahasznosítják. A borászatok a szőlővédelmi szerek felhasználását 50%-kal, a palackonkénti szénlábnyomot pedig 15%-kal csökkentették.

Így amikor a CDER gazdálkodási és számviteli egyesület a „pezsgőgyártás fővárosaként” is ismert Épernay-ben található irodái bővítése mellett döntött, fontos volt számukra, hogy igazodjanak a régió által fontosnak tartott értékekhez.

A CDER eredetileg úgy tervezte, hogy lebontja az irodái mellett található, az 1960-as években épült, a helyiek körében kétes hírnevet szerzett tömbépületet. „Mindenki ismeri ezt az épületet, és senki sem szereti”, mesélte Aurélien Leriche, a párizsi OuyOut építészeti igazgatója.

A megbízott építészek azonban meglátták benne azokat az értékeket, amelyek a helyieknek nem tűntek fel. Miután felismerték, milyen hatékony a helykihasználása, a „zöld” megközelítésű felújítás mellett döntöttek. Ez a megoldás olcsóbb a bontásnál, és azt is el lehet érni, hogy az épület illeszkedjen a városképhez.

A CDER épületének keleti homlokzata a felújítás előtt. Kép: OuyOut/SAT.

A Buildings Performance Institute Europe egyik jelentése szerint az épületek felelősek a teljes franciaországi energiafelhasználás 43%-ért, valamint az üvegházhatású gázok kibocsátásának negyedéért. A hatékonyabb üzemeltetés komoly szempont a kereskedelmi célú épületkivitelezési ágazatra, ahol az épületeket több évtizedes használatra tervezik. „Az a célunk, hogy ez az épület 40, 60 évig, vagy akár 60 évnél tovább is álljon”, tette hozzá Leriche. Az épület lebontása és a régi anyagok eltávolítása során hulladék keletkezne, a felújítással azonban ez és az új épület kivitelezéséhez kapcsolódó szénkibocsátás is elkerülhető.

Az energiafelhasználással és a teljesítménnyel kapcsolatos egyeztetéseink során a CDER felismerte, hogy a város egy ökológiai átalakuláson áteső régió része – mondta Leriche. – A cél így az lett, hogy az épület a lehető leginkább energiahatékony legyen.

Renderelt kép a CDER épületének új, keleti homlokzatáról. Kép: OuyOut/SAT Manager tulajdona.

Kívül-belül zöld

Az épület átépítése 2020 elején kezdődött, és várhatóan 2021 közepén fejeződik be. Az építészeknek a meglévő épület lehető legtöbb elemét kellett renoválniuk és megtartaniuk ahhoz, hogy az átépítés a legfenntarthatóbb módon valósuljon meg. Ez korlátozza az építészeket az új anyagok felhasználásában, miközben az épületnek a legújabb hőszigetelési és környezetvédelmi előírásoknak is meg kell felelnie. „A hatékony kivitelezés alapja az energiafelhasználás helyett az energiamegtakarítás irányába történő elmozdulás – mondta Leriche. – Ezt diktálja a józan ész.

A fő cél az energiafelhasználás csökkentése volt. 1963-as építésekor az épületet semmiféle szigeteléssel nem látták el, hiszen akkoriban olcsó volt a fűtőanyag. Az építészek egy olyan kettős homlokzatot javasoltak, amely a szőlővel befuttatott görög és olasz lugasokra emlékeztet. A növények az új külső elemekre ránőve keltik életre az épületet, és egyszerre biztosítanak majd szigetelést, valamint védelmet a napsugárzástól.


EZ IS ÉRDEKELHETI >>> Ismerje meg, hogyan hozta létre a Silver Oak Cellars „a világ legfenntarthatóbb borászatát”.


A fő szigetelést maga a homlokzat biztosítja – magyarázza Leriche. – A külső szigetelés az épület mind a hat oldalán megtalálható, és nincsenek hőhidak vagy rések.” A kettős homlokzat egy 80 cm széles, függőleges, hálós elemekből álló vékony fémszerkezetet jelent, amelyre az indákat fel lehet futtatni. Ez a szerkezet a homlokzattól egy méterre áll el, és nagy virágcserepek helyezhetők el rajta, hogy az indák és növények az épület összes szintjét befuthassák.

Az OuyOut a homlokzat energiahatékonyságának kiértékeléséhez az Autodesk Insightot használta, hogy meghatározhassa a napsütés elleni védelem hatékonyságát. A végső kialakítás nem csupán megvédi az épületet a napsütéstől azzal, hogy külső szigetelésként szolgál, de a belső betonszerkezet hőtehetetlenségét is hasznosítja.

Nem próbáljuk meg újból feltalálni a kereket – mondta Leriche. – A kettős homlokzat egy stratégiai megközelítés. Más megoldást is választhattunk volna ehhez az épülethez. A hagyomány azonban hozzákapcsolja az épületet a régióhoz, így ezt a stratégiát választottuk.” A stratégia részeként a zöld tető mintegy összeköttetést alkot az egyik városi kerttel, amely az épület melletti dombon található.

Az eredeti épületkialakítás nem vette figyelembe sem a régió, sem a szőlőtermesztés hagyományait és esztétikáját. A felújított épületet hatékonyabbnak szánják, miközben szeretnék, ha a környezete iránti tisztelet is megtestesülne benne.

A várost szőlőültetvényekkel tarkított dombok és folyók veszik körül – mondta Leriche. – Az épület vizuális hidat képez az épített környezet és a természet között. A CDER ügyfelei közül ráadásul sokan borászként tevékenykednek. Az a célunk, hogy, otthon érezzék magukat, amikor belépnek az épületbe. A kialakítás ismerősként, mégis modernként hat, és az alkalmazottak napi munkájának helyszíne egyben a régió szimbóluma is.

A CDER épületének nyugati homlokzata a felújítás előtt. Kép: OuyOut/SAT Manager tulajdona.

Az alapok megértése

Bonyolultabb valamit felújítani, mint a semmiből felépíteni, a meglévő épületek esetében ráadásul további korlátozásokkal kell számolni, tehát az építészeknek pontos információkat kell gyűjteniük az épületszerkezet teljes körű megismeréséhez. „A homlokzat nagyon egyszerűnek látszik, de nem az – mondta Leriche. – Oszlopokkal és vakolattal is találkozunk, és nehéz rájönni, hogy mi a szerkezet része, és mi dekoráció.

Bár az épület eredeti kézi tervrajzai elérhetők voltak PDF-ként, nem voltak eléggé pontosak ahhoz, hogy támaszkodni lehessen rájuk. Az OuyOut először egy térinformatikai rendszer (GIS) segítségével mérte fel az épületet, de Leriche szerint, „mivel a GIS nem tudja a homlokzat valamennyi milliméterét lemérni, és nehéz hozzáférni az épület minden egyes szegletéhez, végül feltételezésekbe kell bocsátkozni, amelyek hibákhoz és átdolgozásokhoz vezetnek.

Az OuyOut egy jobb megközelítésre vágyott, és az Autodesk Services Marketplace-en kezdett kutatni szakértői segítség után. A folyamat valóságrögzítéssel indult: ennek keretében megtörtént a meglévő épület minden részletének rögzítése teljes 3D lézerszkenneléssel, és pontfelhős megoldást alkalmaztak a több millió adatpont méréséhez. A csapat ezután az Autodesk Services Marketplace-en keresztül felkért egy másik képzési céget, hogy elsajátíthassák az adatok 3D modellekké és 2D rajzokká történő konvertálását az Autodesk ReCap használatával. A csapat az Autodesk Revitet is használta a modellalapú épülettervek létrehozására.

Renderelt kép a CDER épületének új, nyugati homlokzatáról. Kép: OuyOut/SAT Manager tulajdona.

A szkennelés nagyjából egy napig tartott, és nagyon könnyen ment – emlékszik vissza Leriche. – Rájöttünk, hogy korábban teljesen rosszul mértük fel az épületet. Most végre a valós méretekkel dolgozhatunk, így gyorsabban tudunk döntéseket hozni, és hatékonyabban tudunk kommunikálni az érdekelt felekkel.

A jelen és a múlt találkozása

A meglévő szerkezet pontos leképezésének köszönhetően a tervezők könnyebben elkerülhetik a hibákat, és kreatívabb megoldásokkal állhatnak elő a felújítást illetően. „Ez egy izgalmasabb megközelítés, mert olyan ötleteket ad, amilyenekre másként nem is gondoltunk volna – mesélte Leriche. – Amikor a nulláról kezdünk, akkor a saját ötleteinket valósíthatjuk meg, de egy meglévő épülettel dolgozni kicsit olyan, mint egy beszélgetés, amikor az építész és az épület elbeszélnek egymás mellett.

Az eredmény a jelen és a múlt között folytatott párbeszéd. Kombináljuk a különböző idősíkokat. Felújítjuk például az irodákat, de megtartjuk a lépcsőházat, emlékeztetve az erre járókat, hogy az épület korábban valami más volt. Az épület így gazdagabbá és érdekesebbé válik. Az itt dolgozók számára egyszerre jelenti a múltat, a jelent és a jövőt.

Forrás: Autodesk


Olyan korban élünk, ahol a tervezők, az építőmérnökök, a kivitelezők és az üzemeltetők egyre szorosabb kapcsolatban állnak egymással. A BIM megoldások segítik a csapatokat az együttműködésben és a kívánt projekteredmények elérésében – a tervezési, a kivitelezési és az üzemeltetési szakaszban egyaránt.

Használja ki Ön is és tervezői csapata is az újabb és újabb tervezési technológiák előnyeit, amelyek új szintre emelik tervezési hatékonyságukat! Keresse kollégáinkat egy személyes konzultációra, hogy az iparágban jártas szakértőink támogatást nyújtsanak Önnek.

Amennyiben szakmai ismereteit bővítené és elsőként szeretne hozzáférni a legfrissebb újdonságokról szóló hírekhez vagy cikkekhez, elég egyetlen lépés. Legyen tagja Facebook közösségünknek vagy iratkozzon fel Hírlevelünkre!

Kapcsolattartó:

Szilágyi Balázs
BIM tanácsadó